18. fejezet 'Mit keresel itt?'

2012. máj. 14. 18:04 - írta Alyshon

Meg volt a 7 komi ! Köszönöm szépen . Bár az utolsó komit a páromtól kaptam, mert sírt neki a szám hogy már úgy fel akarom tenni ezt a rész XD Nah lényegtelen, Az a lényeg hogy Itt a következő rész :) Remélem tetszeni fog :) és a következő rész az egyik kedvencem :) remélem ti is várjátok.

Puszi, Alyshon!

 

 

Az elmúlt egy héten nagyon sokat gyakoroltunk Justinnal a szerda kivételével sikerült minden nap gyakoroltunk. Azok után, hogy felcsigázta a fantáziámat a világjárással komolyra vettem a figurát, de viszont ennek van egy másik oldala is. A dolog, ugyan is úgy vettem észre,  kicsit ara is játszik, hogy együtt legyünk . Ami engem nem nagyon zavart. Egyre többet beszélgettünk és nevettünk össze, és mondhatni észre sem vettem, hogy telik az idő, hamar eljött a pénteki óra vége.

Természetesen Neki sietnie kellett, És jövő héten már nem is találkozunk . Azt mondta  a hétvégén nagyon sok dolga lesz amit én nagyon sajnáltam. Ő már 10 perce lelépett, én pedig eddig a cuccaimat szedtem össze. El sem köszönt csak mondta, hogy rohannia kell . Jövő héten itt van a megyei vetélkedő ami alapján eldől hogy az iskolából ki mehet az országos versenyekre. Állítása szerint nagyon ügyes leszek és mindenképpen jól kerülők ki a versenyből. Csak én érzem azt, hogy ez az állítás nem konkrétan arra utal hogy én fogok nyerni?

Tudjátok mi a furcsa még? Az hogy a héten minden nap találtam az ajtónk előtt egy kék rózsát. Furcsa, hogy valaki aki a karkötőt is adta nekem, még mindig ajándékot hoz nekem. Eddig egyszer sem sikerült kifigyelnem, hogy ki az . Sokat gondolkoztam hogy vajon Justin lehet e az , de a végén mindig oda jutottam hogy biztos nem ő az .

A suli előtt, nem várt meglepetés várt. Brian állt ott nekidőlve a kocsijának. Lépteimet gyorsítottam hogy hamarabb oda érjek elé. Mostanában elég keveset voltunk együtt, és arcán talán pont ezért ült ott a boldogtalan mosoly.

- Szia szépfiú! – nem tudom miért köszöntem neki így, talán azt hittem ha kicsit poénra veszem akkor jobb lesz.

- Szia! Gondoltam meglátogatlak. – tudtam hogy nem haragszik, egyszerűen csak hiányzom neki. És én bunkó teljesen elhanyagoltam a legjobb barátomat egész héten .

- Brian, bocsi de a verseny… - kezdtem bele.

- Ne foglalkozz vele! – intett le. – Elviszlek dolgozni addig is legalább dumálunk .

Nagyot nyelve bólintottam . Lelkiismeret furdalásom volt. Most esett le igazán hogy mindenkit elhanyagoltam az elmúlt egy héten , anyuval sem találkoztam lassan egy hete, mindig olyan későn mentem haza a suliból . Legutoljára vasárnap fürdettem meg hugit is, pedig kedden és csütörtökön mindig én fürdetem meg a  SpongeBob bután . Teljesen elrontotta a kedvemet minden gondolat, és ezek pár röpke pillanat alatt zajlottak le a fejemben míg beültem Brian kocsijába.

- Hogy telt a heted? – kérdezett rá végül mikor elindultunk mintha mi sem történt volna.

- Nagyon sajnálom! – mondtam komolyan. Hogyan hanyagolhattam el a barátaimat Justin miatt?

- Aisa! Nincsen semmi baj. – szólt rám, vagy inkább nyugtatott. – Inkább meséld el nekem hogy, hogy állsz az énekversennyel. – tudhattam volna hogy nem fogja nagy dobra verni azt hogy mennyire fáj neki , és jobbnak láttam hogyha én is átlépek fölötte, mert nem akarom még jobban bántani azzal hogy sajnáltatom magamat.

- Elég jól megy! Jövő héten meg már csak pihenés van, hagyni kell, hogy had üljön le ez az egész.

- Elmehetek majd a válogatóra? – mikor rá néztem arcán vigyor terült el, de figyelte az utat.

- Még szép! Az első sorból kell hogy nézd! – mondtam neki kitágított szemekkel. Megvártam míg rám néz amit meg is tette egy pillanat múlva.

- Szeretlek én Őrült Aisám! – mondta kuncogva. Furcsa hogy azt mondta szeretlek. Mindig azt mondja Imádlak, vagy csak azt taglalja hogy milyen hülye vagyok. Ennyire megbántottam volna? Nem akartam őt hanyagolni . Remélem nem hiszi azt, hogy már nem vagyunk barátok . De igen is barátok vagyunk. Ő a legjobb barátom .

- Én is Szeretlek téged te majom! – tudnia kellett, hogy ezalatt a hét alatt egyáltalán nem veszített el.

Nem tudom miért, de csend állt be a kocsiban köztünk. És mint már sokszor említettem engem nagyon idegesített, ha valaki mellettem csendben maradt. Valószínűleg be kéne pótolnunk ezt a hetet, és volt is egy ötletem hogy kéne.

- Mit szólnál ha együtt töltenénk a hétvégét? – kérdeztem bátran

- Benne vagyok! – éreztem hogy sokkal jobb lett az  kedve is az ötletemtől.

- Mikor jössz? – kérdeztem, majd már le is parkolt munkahelyem előtt.

- 9 re ott vagyok holnap. Kialszom magamat. – fejével úgy csinált mint egy galamb.

- Menő vagy! – kacsintottam rá, és nyitottam is a kocsiajtót. – Akkor holnap várlak! – és választ nem várva bevágtam mögötte az ajtót. Most hogy láttam jobb kedve van nekem is az lett.

***

- Anyaaaaa! Megjöttem! – lelkesen léptem be az ajtón, munka után.

- Aisaaaaaaaaa! – húgom meg sem várta, hogy belépjek.

- Szia Noa! – felkaptam az ölembe és szorosan magamhoz húztam. Kicsi kezeit összefonta nyakam körül, de persze kedvenc plüss jegesmedvéjét le sem tette.Amit nem értettem hogy miért van rajta sapka , de nem érdekelt különösképpen – Pancsiztál már? – ruhájából ítélve még nem , de azért megkérdeztem tőle.

- Nem. Fürdesz velem ? – tudtam hogy ez alatt azt érti hogy üljek a kád szélére és alakítsam ki a sárga kacsája legjobb szerepét, ő meg leharcolja SpongeBobbal a gonosz kacsát aki a víz felszínéről beárnyékolja Bikinifeneket. Hát igen, valljuk be Olivér mikor kitalálta akkor … inkább hagyjuk.

- Mehetünk is!- hajoltam tőle el és becsuktam a bejárati ajtót, miközben fogtam hogy le ne essen és kibújtam a cipőmből .

- Jó estét! Hogyhogy nincs ma énekpróba? – anya jelent meg az előszobában, várható volt.

- Majd mesélek ! – mondtam neki hihetetlen nagy mosollyal. – De előbb… - néztem rá kishúgomra komolyan. – Megfürdetem ezt a kis, piszkos lányt. – meg pöcköltem az orrát.

- Ami azt illeti vendéged van.- mondta vigyorogva és ekkor Justin lépette lő a háta mögül .

- Mit keresel itt? – hangom nem volt bunkó, inkább csak örültem meglepetésének .

- Játszott velem! Azt mondta fürdik velem… - itt Justinra néztem ő meg csak jófiúsan megrántotta vállát, és mosolygott édes húgomon. – De én mondtam hogy megvárlak ma téged!

- Tényleg? – néztem rá vissza, mosolyogva. Imádom Noát. Ő meg csak hevesen bólogatni kezdett ahelyett hogy kinyitotta volna száját. – Akkor menjünk is! – majd Justinnak „egy percet” mutatva jeleztem hogy nem sokára jövök.

***

Miután Noa 11 körül elaludt sikerült halkan kiosonnom szobájából. Lámpáját leoltattam és az ajtót gondosan bezártam. Utam rögtön a konyha felé vezetett. Halk susmogást hallottam a konyhából, de nem volt szándékomban hallgatózni. Azt biztosra hallottam hogy ott van Anya, nevelőapám, és Olivér is. Természetesen Justin sem ment el azóta. Mikor beléptem a konyhába meglepetten nézett rám mindenki majd anya legyezni kezdett a kezével hogy üljek le mellé.

- Gyere ülj le egy kicsit. Aztán mehettek. - anya Justinra nézett egy pillanatra majd vissza rám. Ez bűzlik nekem .

- Justin mondta, hogy milyen jól megy az éneklés. – Olivér lelkesen ölelt meg a mellettem ülő székről. – Az első sorból fogunk hallgatni.

- Mit fogsz énekelni Kicsikém? – kérdezte anya miután Olivér elengedte a nyakamat és végre kaptam levegőt .

- Maradjon titok. – mosolyogtam a féltő édesanyámra.

- A lényeg, hogy ott leszünk. – bólogatott nevelő apám .

- És hová mehetünk ? – kérdeztem anyutól majd Justinra pillantottam aki nagyban vigyorgott kérdésemen.

- Meglepetés! – válaszolt Anyu helyett Justin.

- És meddig maradunk, mert holnap korán kéne kelnem. – Mondtam keserűen. Már így is késő van. És holnap reggelre mikor Brian jön, és nem alszom ki magam, elég nyűgös leszek.

- Ne kérdezősködj annyit! Csak menj! – noszogatott Olivér.

Éreztétek már azt hogy kettészakadtok? Mert én most pont ezt érzem . Akarok is menni , de nem is. Azért akarok mert Justinnal lenni nem is olyan rossz mint ahogy azt egy hónappal ezelőtt hittem, és nem akarok menni mert rossz érzésem volt amiatt hogy nem voltam itthon eleget a héten.

- Én elengedlek! – mondta anya is engem noszogatva.

- De még le sem fürödtem! – talán kifogást kerestem.

- Majd ha hazajössz lefürdesz. - mondta Justin is aki ebben a pillanatban beállt a biztatás körébe.

- Rendben. Menjünk! – adtam be végül a derekamat.

Nem törődtem vele, hogy hová megyünk pedig biztosra veszem hogy mindenki aki az asztalnál ült az tudta hogy hová is megyek Justinnal , és itt számomra a „Justionnal”-on van a lényeg.

17. fejezet. 'Ő az énektanárom. '

2012. máj. 12. 19:50 - írta Alyshon

Sziasztok! Jó hírem van !
Van netem :) Itt a múlthéten elmaradt rész. És amint kapok 7 komit jön a következő :) mert már meg van az is meg az az utáni is :) ;)
Köszönöm az előző komikat :) és hogy ilyen sokáig kibírtátok :) Szeretlek titeket <3 !!

 

http://indavideo.hu/video/Justin_Bieber_-_Turn_To_You_magyar_dalszoveg

Kép helyett most egy videót hozok Justintól ami nagyon közel áll hozzám :) Mert az én anyukám is nagyon fontos nekem <3

 

- Szia tesó! – Olivér a konyhában volt. Ez fix.

- Milyen volt a napod? – Kibújtam a cipőmből és oldalra sem nézve, elszaladtam a konyha mellett egyenesen a szobámba.

- Nem hallom. Még egyszer… - tudtam nagyon jól hogy felesleges ordibálnom a szobámból. Hamar átvettem egy farmert és egy fekete trikót majd magamhoz kaptam a szokásos kistáskámat. Rögtön elindultam visszafelé. Aztán a hasam megmordult. Enni kéne valamit. A konyha felé véve az irányt úgy döntöttem, hogy akkor mégis megkérdezem egyetlen öcsémet, hogy mi a szitu felé .

- Mondom… Milyen volt a … - amikor felnéztem elakadt a lélegzetem. Öcsém mellet egy iszonyat csinos lány ült az asztalunknál egy pohár narancslével a kezében . – Szia… - szemöldökömet felhúzva és kicsit a köszönésem végét is elhúzva tettem üdvözletet az ismeretlen lánynak.

- Szia!- egy pillanat alatt felpattant Olivér mellől és felém indult, majd már nyújtotta is a kezét. – A nevem Natasha. Olivér már sokat mesélt rólad. – mosolya tökéletes volt, és emellett olyan ártatlan is. Bólintottam ugyan de egy pillanatra öcsémre néztem aki nagyban mutogatott a nála sokkal fiatalabb lány mögött nekem hogy viselkedjek normálisan amivel nem is lett volna semmi probléma, hogyha mondjuk nem kapálódzik nekem, jeladás képpen.

- Szerbusz! – mosolyogtam rá 32 vattos fogsoromat felvillantva, majd egy utolsót rázva kezén, elengedtem azt és egy levegővel folytattam is. – Ha nem haragszotok én rohanok dolgozni. – kissé kellemetlenül éreztem magamat ebben a szituációban , és ne tudtam mit kezdeni egy fiatal tökéletesen kinéző kislánnyal a konyhánkban.

- Anyu mondta, hogy el kell hozni Noat? – mikor kivettem egy üveg vizet a hűtőből felment bennem kicsit a pumpa.

- És nekem kéne elhozni? – egy kiflit magamhoz véve megindultam az ajtó felé .- Dolgoznom kell Olivér! Légyszíves old meg. – mondtam és beleittam a vizembe.

- Nem lehet, mert vendégem van. – mondta miközben utánam lépett az előszobába.

- Sétálás közben is tudtok beszélgetni. – próbáltam menteni a menthetőt.

- Natasha korrepetálásra jött. - mondta határozottan és visszanézett a törékeny lányra.

- Olivér nekem dolgoznom kell menni. – mondtam és elé álltam.

- Hívd fel Drint. Anyával már lebeszéltem. – útálom mikor a hátam mögött szervezkedik.

- Két órát késnék a munkából, felesleges lenne bemennem. Emellett jó, hogy a hátam mögött megtervezed az életem. – dühös voltam rá. Nem volt szimpatikus ez a kiscsaj , de emellett tényleg útálom ha megtervezik az életemet, legalábbis akkor hogyha percek alatt átrendezik.

- Kint még mindig vár a herceged. Ha munkába elvisz akkor hugiért is biztos elmegy veled. – kijelentésén kicsit lesokkoltam. Kinéztem a kisablakon az ajtónk mellett és a fekete Range Rover még mindig a házunk előtt parkolt. Mit keres még itt Justin? Visszakaptam tekintetemet mérgesen Olivérre de mögötte megpillantottam „barátnőjét” ezért tekintettel voltam rá.

- Semmi másért nem megyek el érte, csak mert a húgom, de erről még beszélünk. - kijelentésem határozott volt és olyan mint egy igazi nővérnek, kell hogy legyen. Megfordultam kinyitottam az ajtót … - Heló! – majd be is csaptam magam után dühömben.

Okés, hogy az öcsémet még lerendezem ezért. Mert nem volt fair tőle, hogy így kicselezett, sőt inkább kihasznált a hátrányomra, de hogy mit fogok kezdeni Justinnal, azt még nem tudom. Mindenesetre tutira az ő kocsija felé tartottam.

- Merre megy a hölgy? – hirtelen lépett elő a kocsi csomagtartójának takarásából.

- Miért nem mentél még haza? – kérdeztem szemöldök felhúzva, nem is értettem miért álltam le vele beszélgetni.

- Gondoltam te úgyis sietsz, valahová én pedig unatkozom. – kedves mosoly ült az arcán , nem tudtam neki ellent mondani.

- Justin, nem érek rá, mert így is csúszásban vagyok. – mondtam és megindultam neki hátrálva a buszmegálló felé. Még tudtam, hogy fel kell hívjam Drint is.

- Elviszlek. – háta mögé mutatott a kocsira.

Nagy sóhajt vettem hisz tudtam hogy nagy segítség lenne. Tudtam hogy ezért még csúnyán megfizetek, de mégis rábólintottam.

***

- Aisa… - Noa az oldalamat bökdösve jóformán a lábam mögé bújt. – Ő az akire gondolok? – hangja izgatott volt de e mellett félénk is.

- Igen. – mondtam neki majd kézen fogtam és sétálni kezdtem vele a kocsi felé . – De gyere ! , menjünk haza. – kicsi kezével megragadta 2 ujjamat.

Igen Justin szexin a kocsijának dőlve várt minket az óvoda előtt. Számomra valamiért nem nyújt olyan nagy látványt már – mondjuk amit megértek – mint húgomnak. Aranyosan mosolygott testvéremre, és mikor közvetlen a kocsi elé értünk érdeklődő pillantást küldött felém, de mivel nem értettem mit akar, ezért leintett majd leguggolt húgomhoz.

- Szerbusz! Hogy hívnak?! – más esetben talán még örömmel is néztem volna, de per pillanat kissé feszült voltam. Szó szerint toporogtam a dühtől.

- Noa vagyok! .- mondta a kisember mellettem. Talán kicsit jobb lett a hangszíne is .

- Szerbusz Noa , Justin vagyok. – enyémnél is nagyobb kezét húgom felé nyújtotta egy barátságos mosoly kíséretében. El tudtam képzelni, hogy most mit érezhet. Egy világsztár áll előtte és ő még imádja is.

- Ismerlek! – mondta és ahelyett, hogy megfogta volna kezét megölelte.

- Örvendek a szerencsének kishölgy. – Justin magabiztosan felállt vele, dobott egyet húgomon az ölében.

- Induljunk haza, légyszi!- az utolsó szót idegességemben elég nyögve nyelősen tettem hozzá.

- Ahogy a királynő szeretné. – Értékeltem Justin, gyerekekhez való hozzáállását, de most csak szemet forgatva bevágódtam az anyós ülésre.

***

- Köszönöm a sok segítséget. – szusszantam nagyot mikor lefékezett a munkahelyem előtt. Már szálltam volna ki a kocsiból mikor kezét kezemre tette. Érintése égette a bőrömet és hirtelen azt sem tudtam, hogy a Föld nevű bolygón tartózkodom-e.

- Jössz nekem egyel. – mondta vigyorogva. Érezhettem volna, hogy erre megy ki a játék.

- Nem jövök neked semmivel Justin, mivel te ajánlottad fel nekem, hogy elviszel. – hangom sértett volt és dühös. Nem tudom mi volt az erősebb érzés, a kellemetlen helyzet vagy a düh.

- Jól van! – elengedte a kezemet, láttam az arcán, hogy tudja, hogy hibázott. – Csak vicceltem. Bocsánat! Rossz vicc volt. – nagyot sóhajtottam szemei láttán és megráztam a fejemet.

- Semmi baj . – nem tudom mit mondhattam volna még. Kellett volna bármit is? Milyen viszonyba vagyunk mi még mindig?

- Kapok egy kávét? – kérdésén meglepődtem. A nagy, mindig hiperaktív Justin kávézik? Mindezen kérdések ellenére még mindig úgy voltam vele, hogy mégis el hurcibálta a seggemet mindenhová, akkor már ennyivel tartozom neki.

- Gyere! – intettem neki halkan miközben kiszálltam a kocsiból. – A vendégem vagy. – mondtam és mikor láttam, hogy kiszáll ő is akkor vissza se nézve elindultam a kávézóba , tudtam, hogy jön mögöttem.

Bevallom, hogy kicsit lelki ismeret furdalásom volt azért, hogy Drint egy magára hagytam, de az-az egy dolog nyugtatott hogy, biztos megérti a helyzetet. Nem volt senki a kávézóban csak Drin a pult mögött. Csinos piros ruhában állt és mikor megjelentem már a vállára is kapta a táskáját, ami eddig valószínűleg a pulton pihent. Justin hamar megjelent mögöttem és halkan csukta be az amúgy általában csapódó ajtót. Igen általában utánam is csapódik.

- Szia… sztok! – tekintetét rólam Justinra kapta.

- Szia! – köszöntem neki vissza. – Drin ő itt Justin. – megfordultam egy pillanatra és a mögöttem álló szívdöglesztő fiúra néztem, majd vissza barátnőmre a ki feltűnően végig mérte a nem éppen ismeretlen teremtést.

- Örvendek! – Justin hangja magabiztos volt. Biztos nem fog elpirulni ha esetleg Drin tudtomon kívül hatalmas Justin Bieber rajongó. Nem is foglalkoztam velük tovább a pult mögé sétáltam és táskámat ledobva a kötényemért nyúltam hogy felkössem azt a derekamra.

- Te Justin Bieber vagy igaz? – Drin háttal állt nekem, mikor kérdésére mégis feléjük fordultam. De Justin határozott bólintásából ítélve (amit tisztán láttam) Drin nem vitte túlzásba a kérdezősködést. – És nem vendégként jöttél be ide hanem vele? – kezével való háta mögé bökése ami rám irányult meglepett , felhúzott szemöldökkel vártam Justin reakcióját. Vajon Letagad? Mondjuk pont nem érdekel.

- Csak egy kávéra jöttem. A vendége vagyok. – Justin egy merész kaján vigyorral kipillantott barátnőm mögül rám, majd elégedettem visszafordult hozzá. Nem tudtam hogy Drin jelen pillanatbaj mit gondolhat, cselekednem kellett.

- Ő az énektanárom. Hagysz itt nekem Egy szál cigit? – tudtam le hamar, és visszafordultam a pult felé. Miután elkészültem a kávéfőzőhöz fordultam és elkezdtem feltenni a kávét főni. A cigi pedig azért kellett hogy nyugodtan tudjam kezelni ezt a Justin dolgot.

- Azt hittem legalább barátodnak nevezel. – mondta Justin . Mikor ránéztem egy pillanatra nem láttam rajta sértettséget. Mosolygott.

- Okké! Nem értem, hogy kerül a te társaságodba…- kezdett bele Drin és érdeklődve azonban mégis tétovázva nézett rám, de lerakott közben 2 szál cigit a pultra – Most megyek – mutatott az ajtóra . – Örültem a találkozásnak! – mutatott Justinra. - Veled meg még…- ujját felém tartotta miközben az ajtó felé hátrált és elnyújtott kijelentését. – erről beszélek, hisz magyarázattal tartozol! – meglepődtem. Nem hinném hogy magyarázattal tartoznék neki. Mondjuk lehetséges, hogy nem beszéltem még neki Justinról. De már nem nagyon volt fontos mivel a kávézó majdnem üres lett, csak én voltam itt és velem szembe Justin .

- Gondolom jóba vagytok. – valószínűleg témát keresett, ügyes . Kérdésem még mindig az hogy : Miért?. Lassan felült velem szembe a pult másik oldalán található székek egyikére, és férfiasan felkönyökölt az asztalra.

- Eléggé. - vontam vállat és neki hátat fordítva levettem 2 kávéscsészét és a hamutálat a poharas polcról.

- Mióta dolgozol itt? Szép hely. – kijelentésén meglepődtem. Szép helyett inkább otthonosnak neveztem volna, hiszen ez valamilyen szinten mégis egy kocsma, vagy nevezzük inkább reggel kávézónak, este meg kocsmának.

- Nem tudom megmondani neked most pontosan, 18 éves vagyok … - el kellett gondolkozzak, az őszintét megvallva olyan régóta járok ide hogy már azt sem tudom mióta dolgozok itt pontosan de a hónapra és a napra biztosan emlékszem . – Fogalmam sincs hány éve, de azt tudom hogy február 14. én kezdtem az első napomat itt. – Elmosolyodtam a dátumon .

- Valentin napon? – mikor megfordultam arcán meglepettség tükröződött . Valószínűleg az emberek többségének nem a munkakezdés jut eszébe erről a dátumról. Nem szégyelltem de ha már ilyen bizalmas beszélgetésbe akar velem kezdeni akkor állok elébe. Nem tudom honnan jött a magabiztosságom.

- Neked biztos érdekesebben történtek a Valentin napjaid. – mondtam holmi egyszerséggel.

Szemében ekkor felcsillant valami fájdalom amit nem biztos hogy látni akartam. Abban a pillanatban elöntött az iránta érzett erős sajnálat, ami a szívemből fakadt, miközben az agyam tiltakozott ellene ezerrel. Arcvonásai azonban változatlanok. Úgy éreztem elég nehéz fent tartania ezt a maszkot. Ezúttal én találtam gyengepontra.

- Az emberek azt hiszik hogy én minden ünnepkor tejben vajban fürdök pedig ez nem igaz . Az idei Valentin napot egy az egybe repülőn töltöttem. – arcán egy pillanatra feljebb húzta mosolyát pont annyira, hogy egy pillanatra kivillanjanak fogai , de mikor fejét lebillentette , tudtam hogy erőt gyűjt, így inkább hagytam. A lelki fájdalma a levegőben is tapintható volt.

- Mennyi cukorral kéred? – tereltem a témát. Sose szoktam előre beletenni a cukrot, már csak megszokásból sem de most nem volt más ötletem tématerelésre. Az enyémbe raktam szokásos hármat.

- Kettővel, kérem szépen. – mondta és ismét felnézett, ekkor már nem volt rajta annyira látható a szomorúság. Ilyen rövid idő alatt rendezte volna arcvonásit?

- Tejszínt?

- Feketén iszom, köszönöm. – gondolhattam volna. Miközben kitöltöttem a kávét azon gondolkoztam, hogy nem lenne e gond, ha rágyújtanék. Kicsit szégyelltem előtte. De a végére úgy döntöttem, hogy lényegében nincsen hozzá sok köze.

- Tessék!- nyújtottam elé a kávéját és feltettem az enyémet is a pultra, a cigim…Hol a cigim? Szőrén-szálán eltűnt mind a kettő.

- Ezt keresed? – Justin felém nyújtotta kezét majd kinyitotta tenyerét és ott figyelt mind a két szál.

- Haha! Nagyon vicces szuper sztár! – vigyorogtam rá és tenyeremet felé tartottam.

- Miért cigizel? – tenyerét becsukta és kezét a pult alá csúsztatta.

- Mert, pont. – tudtam le hamar és ahelyett, hogy keze után kapdostam volna megkerültem a pultot és leültem a mellette lévő magas bárszékre. Ismét felé tartottam kezemet de ő felhúzott szemöldökkel nézett rám mit sem mondva.

- Rendes indokot kérek. - mondta végül és testével jobban felém fordult bár a kezében lévő fehér borítású mérgekre odafigyelt, nem engedte hogy a közelükbe jussak.

- Egy: Nincs jogod, hogy megfossz a cigaretta által okozott megnyugvástól. – kezdtem bele, de félbeszakított.

- Károsítja a hangszálakat, és az az életed másik élvezet forrása, biztos tönkre akarod tenni őket? – Egy-null oda, okos

- Kettő : Idegességre is jó! – na erre most vajon mit mond?

- Mellettem nem kell idegeskedned. Nem hinném, hogy annyira idegesítő személy lennék. – mondta vigyorogva és közelebb csúszott, várta a következő indokomat.

- Három : Nem tudod a családi hátteremet. Honnan tudod hogy nem azért vagyok ideges mert ha haza megyek rögtön megvernek ? – tudom most hazudtam, de akkor is. Nekem szükségem van arra a cigarettára mert bármennyire nem akarja én akkor is ideges leszek a közelébe. Mondjuk ez nem épen az az idegesség ami rossz, inkább az a testbizsergető ami végigjárja minden porcikámat.

- Vernek otthon? – felém tartotta a cigarettát, de csodálkozó és sajnáló szemeit nem tudtam tőle elvenni rögtön , végül csak értük nyúltam kis lelki ismeretfurdalást elnyomva.

- Nem vernek. – mondtam vállat húzva, és egy szégyenteljes mosolyt eresztettem el, hátha attól jobb lesz. Szemeiből rögtön eltűnt a féltés némi része. – De honnan tudhatnád? – kérdeztem tőle őszintén. – Nem teheted minden életét jobbá Justin.

- Nem is akarom. – mondta kicsit dühösen. – Csak akkor add oda annak a gyereknek a tüdődet aki soha a büdös életben nem gyújtott rá, viszont a nélkül is rákos. Lenne anélkül is rákod hogy előtte keményen megdolgoznál érte. – Éreztem, hogy csalódott volt. Justin Jó gyerek azért én mégis átvertem.

- Rendben! Bocsánat! – mondtam és egy nagy sóhajtás után belekortyoltam a kávémba. Nem tudtam mit mondhatnék most, hiszen igaza van. Valahol mégsem érzem annyira hibásnak. – Kocadohányos vagyok. Nem is akartam elszívni mind a kettőt. De az én életem. Havonta egyszer belefér 2 szál cigi. Mond azt hogy te még soha nem gyújtottál rá!

- Rendben, talán háromszor egész életemben. – ez a feszültség ekkor vált teljesen semmivé. Úgy vádolt meg hogy ő sem tökéletes.

- Beszéljünk másról. – kértem kedvesen, amennyire csak tudtam oldani akartam a feszültséget, ami tulajdon képpen nem is tudom hogy alakulhatott ki ilyen rövid idő alatt köztünk.

- Rendben. – nem néztem rá csak átnyúltam a pulton egy gyufásdobozért és rágyújtottam.

- Remélem nem zavar. – tartottam fel az immár füstölgő nikotin bombát, mire csak vállat vont és a kávéjába kortyolt.

- Ismered a számaimat? – nagyon reméltem hogy most nem vált az egós énjére azért mert az előbb volt 3 percig nézet eltérésünk.

- Én is növeltem a Baby nézettségét egyel. – elvigyorodtam, szánalmasságomon. Hogy tudtam ebből viccet faragni.

- Nem ezért kérdeztem. – ő is felnevetett, akkor nem lehetett olyan szörnyű vicc.

- Hát akkor miért? – felé fordultam és őszinte mosolya láttán az én arcomra is egy széles mosoly kerekedett.

- Olyan lánynak tűnsz, akinek a napjai mindig egyformák. – teli találat. – Olyannak aki nem nagyon tette még ki a lábát Stratford-ból maximum a környékező kisvárosokba. – süllyedt.

- Igaz, de miért? – kérdeztem érdeklődve, meglepődtem, hogy számára ennyire átlátszó lennék?

- Emellett olyan lánynak is tűnsz, aki szeretné a világot. – mosolyodott el, majd várt. Türelmetlenül letettem cigimet a hamutál szélére.

- Mi köze ezeknek a videoklippekhez ? – kérdeztem most már teljesen elveszítve a fonalat.

- A klippjeim többségét szép helyen forgattam, Melyik tetszett a legjobban? – gyermekes mosolya ellenállhatatlan volt.

- Talán a Never Let You Go. – igen határozottan. – És a tengerpartos jelenet.

- Ahol a sziklán táncoltam? – kérdezte izgatottan

- Ahham. – bólintottam.

- Az innen kocsival nagyjából 2 nap alatt megjárható oda vissza. Miért nem mentél még el oda? – kérdezte komolyan, mintha nekem is teljesen természetes lenn az hogy elmegyek oda.

- Mert nincs kocsim , és ha lenne is akkor is a kocsit legalább kétszer teli kellene tankolnom , a vámról nem is beszélve. – vontam vállat, és megpróbáltam úgy tenni mintha nem zavarna hogy nem tehetem meg.

- Értem. – hangja lemondó volt. – Akkor remélem hogy te fogsz nyerni a versenyen , mert megérdemelnéd hogy valahová eljuss. – biztatott.

A cigarettám egymagában elégett, és nem volt kedvem rágyújtani a másikra. Igen , jó lenne, ha megnyerhetném a versenyt, de tudom nagyon jól hogy ennek az esélye egy a millióhoz, mivel a társaim akik indulnak a vetélkedőn vagy ugyan olyan jók vagy nálam sokkal jobbak.

Sziasztok :) <3

2012. máj. 5. 14:50 - írta Alyshon

Helló mindenkinek ! Bocsánat, hogy nem volt rész a héten, de nagyon el voltam havazva. Még az utolsó hajrák voltak így az utazásom előtti utolsó héten mert ugye mikor haza jövök, lesz mit pótolnom és nem akarok kapkodni sem :( ez nem azt jelenti hogy titeket és a gyönyörű komilyaitokat elfelejtettem volna, mindössze annyi hogy tényleg most jutottam el odáig hogy egy 10 percet szakítsak gépezésre úgy hogy közben nem kell valamilyen verset tanulnom vagy éppen power pointot csinálnom :/

Mivel ma még szerintem megünnepelem a szülinapomat (minden kis jel arra utal, hogy meglepetés bulira megyek délután haza) nem hiszem hogy tudnék írni nektek egy részt :( . És ha esetleg tényleg csak a nagy semmire is megyek haza akkor sem hiszem hogy este össze tudnék nektek rakni egy egész fejezetet :/ HOlnap pedig már pakolok mert hétfőn hajnalban indul a gépem.

Annyit tudok segíteni a helyzeten hogy van kb 2 oldal ami már meg van írva és ha érkezik rá pár vevő :9 és leírjátok nekem komiba hogy tegyem fel azt az a pár oldalt akkor szakítok rá időt vagy holnap vagy még ma este :)

Viszont mint mondtam a 3 hét alatt nem valószínű hogy fogok tudni hozni részt :/ Ezért arra gondoltam hogyha kimegyek viszem magammal a gépet és amikor csak tudok írok ... aztán pedig majd felrakom őket, nektek : ) Azt hogy még milyen formában azt még meglátom :) de ígérem törekedni fogok :)

Nagyon szépen köszönöm a komikat most pedig akkor VISZLÁT ! 3 hét múlva ismét itt :)

 

Hiányozni fogtok :/ puszi Alyshon

16. fejezet ' Mit csinálunk ma pontosan? '

2012. ápr. 26. 16:26 - írta Alyshon

Figyeld a betűtípust :) Igyekszem rá én is :) ;) Nem nagyon fűznék most hozzá semmit mert fáradt vagyok de NEGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A KOMIKAT! Már csak jövőhéten vagyok itthon aztán elmegyek 3 hétre ... most vannak a nagy hajrák :) de próbálok majd nektek részt összehozni :) még minimum egyet a jövőhétre :) DE! nem ígérek semmit :)

Puszi Alyshon ....

(ez a KÉP a vágyak elérését jelképezi , a vágyaidért meg kell dolgozni)

 

Drága testőröm soha nem hagyott nyugodni. És ha megnyugvásról volt szó, akkor a korai kelést is bele kell érteni. A „dühöm” ami már reggeli rutin , hamar elszáll. Mivel ismerem a kötelességem.

- Kelek már! – szavaim még a párnából is biztos tisztán érthetőek voltak , de ha mégsem akkor is  ismerte már ő is a járást.

- Rendben, mert tudod, hogy Ryan harapni fog, ha nem készülsz el egy órán belül. – Valahogy most nem zaklatott fel az a tudat, hogy sietnem kéne. Sőt pontosítok fél órám van elkészülni , mondjuk ez egyáltalán nem kihívás mivel csak az edzőteremig kéne eljutni .

- Mindjárt kész vagyok. – kitakarództam és elindultam a fürdőszoba keresésére.

Az erős fényre hunyorítanom kellett. Ez már hetek óta így megy. Felkelek edzés, majd Jenn, és végül egy kétszemélyes táncpróba. Az első héten nagyon lelkes voltam, de mostanra már inkább megterhelő az 5 órás kelés. Annyiban változott ez az egész mostanra még, hogy a tegnap esti álmom szokatlan volt. És felkavaró.

Igen felkavartnak éreztem magamat, mert tudtam jól, hogy mi okozta az álmomat, de még a hideg víz sem tudta kiverni fejemből az álomban újra megfogant múltamat. Olyan valósághű volt, szinte újra átéltem az egészet. Útálom mikor ilyen álmaim vannak, de ez most különösképpen bezavart, persze nem a tevékenységemben, hanem inkább lelkiekben.

Hamar összeszedtem magamat. Kikaptam a bőröndömből tisztán mosott kedvenc edzőnadrágomat és trikómat. Cipőt húztam felfogtam a hajamat, és mikor készlettem egy törölközővel a kezemben indultam meg lakosztályom kijárata felé. Már senki nem volt itt. Hiányoztak az otthoniak is de eléggé összeszoktam a mostani „haverokkal” már ha lehet őket azoknak nevezni. Egyenlőre jól elvagyok velük, de tudom hogy mind csak érdek… de csak egyenlőre. Hiszen valamit csak láthatnak bennem, ha velem dolgoznak, vagy nem?

Bezártam az ajtómat, majd zsebre csúsztattam a kis kártyát, és a következő mozdulattal felhúztam zsebem zipzárját is. Hál istennek nem kellett a liftre várjak, csak beszálltam a hideg és idegen, csupa tükör dobozba és megnyomtam a földszint gombot.

Hogy mit kell tudni most rólam? Talán csak annyit, hogy énekes lettem, és világkörüli turnéra indulok, persze most még csak mint előénekes. Az énekverseny után Ryan – managerem- nagy munkálatokba kezdett, velem –a felfedezettjével. Leszerződtettek az Island Records- nál. Azt mondják, hogy én vagyok ifjabb Beyonce, bár ebben azért van némi ellenvetésem, és valljuk be fejlődnöm is kell addig. Valahol sokszor megkérdezem a rám fent vigyázó angyaloktól, hogy hogyan is jutottam el idáig, aztán belegondolok néha, hogy ez az egész talán csak egy embernek köszönhető, de mindig elvetem az ötletet, és a gondolatot is. Nem akarok rágondolni. És próbálom magamat ezzel bíztatni, hogy igenis van annyi tehetségem, hogy magam jutottam el idáig, nem pedig az ő sajnálatából.

Mikor a lift felcsendült, fejemet felkapva indultam meg kifelé. A portás lány bólintott nekem köszönés képpen, szélesen mosolygott. Tudtam nagyon jól, hogy nem kedvességből és nem is azért köszön nekem, mert olyan baromi híres lennék, hanem azért mert 2 nap múlva társul hozzám egy még híresebb „lányok álom pasija” akinek konkrétan az előénekese leszek. A hír hamar elterjedt. A turné állomások, az elsőtől az utolsóig megvannak, bármelyik rajongói oldalon megtalálható. De még soha nem volt időm leüli hogy megnézem hová is megyek pontosan. Az elmúlt napokban örültem, hogyha 5 perc szusszanásom volt.

Kim már ott várt engem az előtérben. A mosolya neki még mindig letörölhetetlen. Ő önt belém minden nap némi erőt. Mondjuk most már kezdek úgy ahogy feltöltődni mivel tudom hogy nemsokára beérik az elmúlt 3 hét. Mikor elé értem ő csak megölelt.

- Jó reggelt csillagom! – Elengedett majd a kijárat felé mutatott. – Menjünk is! Késésben vagyunk. - Még ha nem is volt igaz akkor is már rutinos mondattá vált.

- Neked is jó reggelt! Indulhatunk. - felvettem tempóját és hamar be is ültem a kocsiba, ami előtt Nina már várt minket. Természetesen ő ült be az anyósülésre. Én pedig személyi edzőmmel hátrakényszerültem.

- Még mindig durcis vagy? – kérdezte kedvesen a néger hölgy az anyósülésről, miközben kissé hátrafordult.

- Nem vagyok durcis egyetlen védelmezőm. – mosolyogtam rá , elég jól megértjük azért egymást, őt sokszor érdekli az is hogy, hogy viselem ezt a hirtelen változást lelkileg. – Csak rosszat álmodtam. – mondtam miközben telefonomat kerestem elő zsebemből.

- Ryan délutánra már itt lesz! Meglepetése van számodra. –olyan lelkes volt mint egy kislány, de ezen csak jót mosolyogtam.

- Te jobban izgulsz mint ő ? – kérdezte Kim egy hatalmas vigyorral és megütögette Nina vállát.

- Nem hiszem ! Csak már várom az arcán megjelenő érzelmet és sokkot. – mondta és előre fordult.

- Naaaaaa! Ez nem ér. – mondtam és középre ültem hátul. Előre hajoltam a két ülés között majd testőrömre szegeztem tekintetemet. - Mond el mi az! Te miért tudod? – tetettem a durcit de érdeklődésem attól még nem fagyott alább.

***

- Mára végeztünk ? – kérdeztem kifulladva. A mai edzés különösen nehéznek tűnt miután a gondolataim teljesen máshol jártak .

- Nem tudom mit vagy úgy oda ! – nevetett fel drága edzőm. – A koncert után ezek az edzések meg sem fognak kottyanni! – Csapott combjaimra mire még egy felülést csináltam, és gyors mozdulatokkal dörzsölni kezdtem a pontot ahol égett.

- Aúú! – néztem rá morcosan mire megint csak nevetett és elindult a vize felé. Én is sajátomért nyúltam és nagyokat kortyoltam mentes vizemből.

- Ügyes voltál ma. – mondta és kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni a szivacsról.

- Köszönöm! – mondtam két korty között. A lábaim zsibbadtak az izomláztól , de a napnak még nincs vége . A faliórára néztem és tudtam, hogy már visszafelé irányba kéne legyek a szállodába Jenn mama énekórájára. – De most megyek is, mert így is leveszik a fejemet! – nagy sóhaj majd megindultam, de valaki elkapta a karom.

- Ne menj sehova! – visszanéztem Kimre aki a kijárat felé mutatott. – Ma itt énekeltek. – Jann mama már ott várt az ajtóban, intett egyet majd elindult felém. Nem értettem a dolgokat. Miért próbálnánk itt? Körbenéztem a terembe és sehol senki.

- Jó reggelt Jann! – köszöntem neki illedelmesen , hiszen már az 50 et taposta, de mégis megegyeztünk hogy tegezem, amibe már elég jól belejöttem.

- Szia! – mosolyodott el. - Ma futunk egy kicsit. – vigyora szélesebb volt, mint Nináé.

- Fél órája futottam! Ez komoly? – tekintetemet ide-oda kapkodtam Edzőmről énektanáromat, de semmi változás. Határozott túlerő. Értelme sem lenne ellenkezni. Nagy bólogatásuk láttán talpam alatt már most érzetem a futógépet.

- Na gyere te sztárjelölt! – Nina odavezetett a futópadhoz én pedig szó nélkül felálltam rá. Jenn mama pedig a futógép előtt megállva felhívta magára figyelmemet. – Lassan kezdünk jó? Egy lassú sétával. – odakaptam tekintetemet. És láttam, hogy épp csak 2-esre teszi a gépet.

- Mit csinálunk ma pontosan? – kérdeztem Jennre visszatekintve.

- A hangokkal nincs baj, a dalokat tudod, tehát most próbára teszlek. Arra vagyok kíváncsi, hogy a sok ugrabugra között is képes leszel e pénteken énekelni. – talán mintha kicsit ő is elgondolkozott volna, mert most én is elgondolkoztam ezen. Ugyan táncon szoktam énekelni, de a hangos zenétől sosem hallom, hogy hogyan. Bólintottam.

- Mivel kezdünk? – kérdeztem vigyorogva. Kihívást láttam a dologban, és emellett ott lapolt egy kis megfelelési kényszer is.

- Egyenlőre vegyük feljebb a tempót, mert ha minden igaz akkor már a színpadra is rohannod kell majd, legújabb tudomásaim szerint, mivel az öltöződ elég messze lesz a színpadtól. – bólintottam.

- Mehet feljebb? – kérdezte Nina , bár teljesen feleslegesen, mert már is 6-osra nyomta a futópad gyorsaságát a 10-esből. Szaporázva lépteimet, koncentrálni kezdtem.

- Ne koncentrálj ennyire, mert a színpadon is állandó mosolygásnak leszel kitéve. – szinte rám parancsolt az előttem egy helyben álló hölgy. Rám, aki vele ellentétben szaporázta egyszerre lépteit és levegővételét is.

Nagyjából 10 percig kocogtam ebbe a tempóba, még nem izzadtam, mert odafigyeltem levegővételemre is és arra is, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, de lehet hogy csak a konditerem légkondicionálója segített be nekem kicsit.

- Akkor most énekeld az első számot. – kért kedvesen énektanárom. Felkaptam rá fejemet és csodálkozva néztem. Egyenletes levegő vételem máris sokkal kuszább lett. Mintha nem lett volna elég oxigénem.

- Most? – hangom feljebb csúszott egy oktávval.

- Igen most! – szólt rám Nina

- Nem vehetnénk 4-esre azt a számot? – kérdeztem kiskutya szemekkel.

- Nem! – szögezte le Jann. – Kezd el. – szólt rám kedvesen.

Éneklésre nyitottam számat, és megkezdődött énekóráim egyik legkeményebbike.

***

Miután tánctanárommal átvettük a színpadcserés koreográfiát, amit a „fősztárral” fogok táncolni mikor, felhívom a színpadra, este 9-re „ haza” is értem. Ryan lemondta a találkozót, „Még dolgom van!” címszóval tehát most viszonylag időben le is feküdhetek . Bevallóm elég nagy volt ez a lakosztály kettőnknek, mármint Ninának meg nekem. Ha nem lennék ilyen fáradt napról napra, akkor biztos vagyok benne, hogy csak forgolódnék a nagy francia ágyba. De jelen pillanatban a fürdés után semmi másra nem tudtam gondolni csak a nagy , puha, barna, finom tapintású franciaágyra.

Lassan beleültem, magamra húztam a takarót majd elterültem a közepén, ahogy az elmúlt 3 napban is tettem mióta New York –ba vagyunk. Csak azt nem értettem igazán, hogy minek  jövünk ide 5 nappal a turné előtt egy sajtókonferencia miatt. Még ha láthatnám is a várost, de nem , én csak a kocsit látom , és az edzőtermeket, na meg ugye a szálloda zongora termét. De igazából az első 2 nap után már nem ezen gondolkozom. Most jobban lekötötte figyelmemet az, hogy a múlt éjszaka vajon miért álmodtam vissza a múltamat.

Kételyeim voltak az elalvással kapcsolatban, mert nem tudtam mi vár rám, de fáradtságom, izomfájdalmaim, és végtagjaim elnehezedése, egy percet se hagyott továbbgondolkozni még a ma történteken sem. Már csak arra emlékszem félálomból, hogy valaki bejön és leoltja az éjjeli szekrényen pihenő kislámpát.

 

15.fejezet '...az emberek meglesnek... '

2012. ápr. 22. 18:53 - írta Alyshon

Sziasztok ! Köszönöm a kommentokat az előző részhez :) Nagyon kedvesek voltatok *.* Nagy lendülettel megírtam ezt a részt már csütörtökön csak hát még vártam vele :) tudom ezt tarthatjátok szemétségnek is :$ de nem baj ;) Remélem azért nem haragszotok nagyon :$

Annyit szeretnék még a résszel kapcsolatban elmondani, hogy a végén nem ba*tam el a formázást ;) az direkt olyan :) szeretettel várom az ötleteléseket és a kommentokat is hogy vajon miért is lehet hogy más a betűtípus ?? ;)

Alyshon...

 

- Szerintem ez jó lesz! – Mondta és  felállt a zongora elől .

- Szerintem elég hamis. – húztam el a számat. Fájt a torkom, talán megerőltettem. Nem bírtam ki hogy kezemmel ne fogjak rá és masszírozzam kicsit, bár ettől igazán nem lett jobb. Ilyenkor átkozom a cigarettát.

- Szerintem elég jó volt úgy hogy be se melegítettünk. - erősködött és felvette a földről táskámat.

- Mit csinálsz? – kérdeztem kissé hisztérikusan .

- Ne parázz csak kikísérlek a suli elé. – mosolyodott el és vállára kapta táskámat.

- Ami azt illeti rohannék , szó szerint, mert még haza kell menjek a cuccomért. – mondtam kicsit kelletlenül. Ha lehet akkor inkább kerülném a kérdést, hogy milyen cuccomért, ezért felé nyújtottam a kezemet és jeleztem óvatosan táska pántom után nézve, hogy adja oda a táskámat.

- Elviszlek. – jelentette ki és megindult az ajtó felé .

- Justin erre igazán nincs szükség! – azt nem akartam hozzátenni hogy nem igazán akartam vele lenni. Hangom kislányos volt, és a szokottabbnál kicsit, szinte észrevehetetlenül magasabb.

- Félsz tőlem ? – kinyitotta az ajtót és lábával megtámasztva azt hátrafordult felém . Mosolya ellenállhatatlan volt, szemei pedig szebben csillogtak egy kölyök kutyusénál is. Mintha ő könyörgött volna, hogy elvihessen. Határozottan biztos vagyok abban, hogy ez fordítva szokott lenni és hogy azt amit most eldöntöttem talán meg fogom bánni.

- Nem félek tőled, de akkor menjünk! – nagy lendülettel indultam meg felé majd mentem el mellette és a folyosó közepén megállva, neki háttal, vártam meg hogy becsukja a terem ajtaját.

- Csak ön után hölgyem!- alig egy centire ált meg tőlem. Ruhám szélét súrolta karjával. Testemen végigfutott a hideg. Megforgattam szememet majd elindultam az iskola kijárata felé.

- Ennyire sietsz valahová? – be kellett érjen hogy utána felvegye a tempómat, de ez az ő hibája mert megtorpant. Gondolom nem ezt a reakciót várta. – Figyelj ha nem akarod akkor nem erőltetem ezt a hazaviszlek dolgot. – megállt ismételten mire én is megtorpantam.

Mi ez valami lelki terror? Egyáltalán miért adom be a derekamat minden kérésére, vagy felajánlására? Nem lenne egyszerűbb mondjuk azt mondani hogy „ Viszlát! ” ?

- Nincs semmi baj! – fordultam meg óvatosan és könnyedén. – Csupán sietek. – mosolyodtam el , meglepő módon őszintén .

- Randid lesz?- mintha lenne egy kis számonkéréshangjában, de elengedtem fülem mögött.

- Nem. – mondtam és felé lépve megfogtam könyök hajlatánál noszogatásképpen, hogy induljunk meg.

- Akkor biztos a barátodtól kapsz ilyen szép karkötőket. – megindulás helyett csuklómra fogott és tanulmányozni kezdte az ékszert.

- Nem tőle kaptam… - na most légy okos Aisa. De miért keresek kifogást? Mert nincs helye a kérdésben a ” barát” szónak. Azt sem tudom miért és kitől kaptam. –… csak megtetszett egy kisboltban.

- Értem. - tudta le hamar így ismét el tudtunk indulni a kocsi felé.

- Szeretnélek kicsit jobban megismerni. – mondta mosolyogva. Zsebéből előhalászta kocsi kulcsát, és kinyitotta a kocsit. Kicsit váratlanul ért kijelentése.

- Miért akarsz megismerni?- hiszen sosem akart meg ismerni.

- Csak tudni szeretném, hogy akit régen olyannyira bántottam, most hogy van. – mondta miközben kinyitotta a hátsó ajtót és betette a táskámat az anyós ülés mögötti székre.

- Lelkiismeret furdalásod van? – kérdeztem félve, nem voltam benne biztos, hogy nem fog kiröhögni.

- Ami azt illeti a múltkor elég hülyén éreztem magamat. – húzta el féloldalasan a száját. – Nem emlékeztem rád, és az igazat megvallva én nem gondoltam volna, hogy téged ez ennyire bántott. – becsukta a hátsó ajtót és a kocsinak féloldalasan nekitámaszkodva boci szemekkel nézett le rűm.

Az istenért nem tudtam volna most arra koncentrálni, hogy elkések a munkából, ha nem indulunk . Én is nekidőltem ugyan úgy a kocsinak mint ahogy ő. Egymást lestük, és én biztosan nem tudtam most őt hová tenni. Mit mondhatnék neki most erre? Azt hiszi hogy így minden megoldódik?

- Bántott. De ezért nem kell most a kedvemben járnod. - mondtam ki végül a kegyetlen gondolatot ami az első megérzésem is volt egyben .

- Nem fogsz a közeledbe engedni egyhamar igaz ? – kifújta benntartott levegőjét és kínosan lehajtott fejjel vigyorogni kezdett.

- Miért akarsz a közelembe kerülni? – ösztönösen kérdeztem vissza. Karjaimat összefontam mellem alatt.

- Ne kérdezd mert én sem tudom. – mondta komolyan. – Amúgy meg látok benned spirituszt. Talán ennyi. – vonta meg vállát hanyagul.

- Akkor megyünk ? – nem tudtam jobbat mondani az előző reakciójára. Viszont mégiscsak kötelességeim vannak.

- Ahogy szeretnéd. – vigyorodott el. Megkerülte a kocsit miközben én kinyitottam az eddig rémisztőnek talált fekete kocsi ajtaját és beültem magas ülésére. Szememmel halványan követtem mozdulatait, nem mertem közvetlenül ránézni, csak úgy a szemem sarkából.

- Nem lakom messze… - zavart a csend és nem tudtam mit felhozni témának.

- Először is… - egy furcsa mosolyt villantotta rám majd váratlanul felém kezdett hajolni, tutira belepirultam, megfagyott minden eddigi mozdulatom. Megtámaszkodott fejtámlámnál, és másik kezével „átkarolt”. Olyan lassúnak tűnt ez a pillanat. Az arcom pedig már égett. Szemeit enyémbe vájta, és nem engedett szabadulni tőlük. Most ugye nem akar…?

- Justin mit csinálsz? – arca már vészesen közel volt az enyémhez mikor rászóltam. Amennyire tudtam belepasszíroztam magamat az ülésbe. Valljuk be , kellemetlen helyzet volt, és én ki akartam szállni a kocsiból. Most!

- A biztonsági övet be kell kötni, vagy elég csúnyán fizetnek. – önelégült mosollyal elhajolt tőlem, és kezében már ott tartotta a fekete szalagot, amivel egy laza mozdulat segítségével a székhez „bilincselt” . Nincs menekvés.

Annyira tehetetlennek éreztem magamat a közelébe, annyira gyengének, annyira befolyásolhatónak. A régi érzelmeim irányítanak. Akkor bármit megtettem volna, hogy ennyi figyelmet kapjak tőle. És most eltörpül ezek mellett a fájdalom amit évekig nap mint nap felszakított egy sebet. A nagy Justin Bieber most csak játszik velem. Ugyan-úgy ahogy akkor, régen. Én pedig ma kiestem a mi kis „játékunkból”.

- Sikerült volna egyedül is. Ha pedig simulsz, akkor ne ruhába simulj! – ezt a „simulós” beszólást egy nagyon régi ismerősömtől nyúltam, nem is tudom miért ez jött a nyelvemre.

- Visszatért a harapós Aisha. Wow! – kuncogása miközben bekötötte magát kissé kizökkentett flegma képtartásom alól és egy kicsit elmosolyodtam.

- Indulunk? – kérdeztem szemöldök felhúzva, hogy még is reagáljak az előző kis kuncogására.

- Ahogy a hölgy parancsolja! – a kocsit sebességbe vágta majd gázt adott, a kerekek kipörögtek a kocsi alatt. Nem is ez zavart. Talán nem is zavart semmi, de azt a vigyort, ami az arcán terült el, meg kell említeni mert évek óta nem láttam ilyen lábbizsergetős vigyort.

- Az Andersen utcában lakom. – mondtam ismételten csak, csendtörőként. Nem mintha annyira beszélgethet nékem lett volna , de az biztos hogy jobb vele bármi badarságról beszélgetni mint csendben ülni mellette, és kínlódni a vággyal hogy csak bámuljam és elmerüljek benne.

- Az tőlünk nagyjából 3 utcányira van. - bólintott és bekanyarodott a főútra.

Nem bírtam tovább , inkább könyökömet az ablakhoz támasztottam, és bambultam kifelé az ablakon , Az utcán nem  voltak sokan de éppen elegen. Láttam ahogy az emberek az utcán meglesnek. És legszívesebben megkérdeztem volna tőlük, hogy mit néznek? Nem láttak e még fehér embert? Aztán rájöttem, hogy nem is engem néznek, hanem a kocsit, amiben ülök. Azt a kocsit, aminek az ablakán belülre soha nem lehetett belátni mivel sötétített. Ezek szerintem engem sem látnak és nem is engem néznek. Pedig ha néznének, vagyis látnának, akkor amit most nagyon néznének az az, hogy egy ilyen senki mint én, itt ülök a rejtélyes kocsiban . Ekkor jöttem rá csak igazán hogy jelen pillanatban , azt sem tudom, hogy hol vagyok. Azt sem tudtam, hogy itt kéne-e üljek. Helyes-e egyáltalán, hogy én ilyen „viszonyba”- még ha csak beszélgető viszonyba is-  vagyok a mellettem ülő sráccal. Hisz ezek az emberek azt hiszik, hogy ebben a kocsiban egy személy ül, vagy még esetleg egy másik srác, akit ez az egy személy a legjobb barátjának nevez, évek óta. Mivel érdemeltem én ki egyáltalán, hogy itt üljek? Pont én, akit sosem érdekelt ennek a kocsinak a belseje?

- Melyik házban laksz? – hangja kizökkentett gondolataimból én pedig felkaptam a fejemet. Hamar megláttam a házunkat, mert éppen a mellett mentünk el majdnem.

- Itt! – talán kicsit hangosra sikeredett, és az ujjamat is belevertem az ablakba mikor hirtelen meg akartam mutatni neki, hogy hol álljon meg. A kocsi lefékezett, a vártnál sokkal gyengédebben, pedig azt hittem, hogy majd nagyot fékez, de nem.

- Akkor megjöttünk! Gondolom, sietsz tovább. – Kikapcsolta magát, és kiszállta a kocsiból.

- Ahham. – még jó hogy az ajtónak mondtam. Ez kicsit bosszantott. Ki akartam szállni, da az ajtó nem nyílt ki. Próbáltam még egyszer, de nem sikerült. Most akkor beragadtam vagy mi a fene?- Justin! – szóltam neki, bár nem hiszem, hogy hallotta. Rá egy pillanatra azonban kinyílt az ajtó.

- Bocsánat!- Mondta és az ajtó oldalán kikapcsolta gondolom a gyerekzárat. – Tegnap én vigyáztam a húgomra, és félő volt, hogy míg egy percre elmentem neki csokiért kimászik valahol. – arca olyan nagybátyósra váltott. Valahogy kinéztem belőle, hogy majd elkerget mindenkit a húga körül, aki bókolna a kislánynak.

- Nincs baj! – mondtam és kifordultam az ülésből, hogy le tudjak ugrani. Ő elállt előlem és a hátsó ajtóhoz sietett. Mire kiszálltam a kocsiból és becsuktam az anyósülés felöli oldalt, már nyújtotta felém a táskámat.

- Tessék!- Kedves volt. És megvárta, míg biztosan nem tartom kezeimbe a táskát.

- Köszönöm! – vállamra kaptam majd hirtelen nem tudtam mit tegyek, nem akartam túl bunkó sem lenni. – És azt is hogy haza hoztál. - mondtam majd szép lassan megfordultam és hátrálni kezdtem. de ki tudja miért a lábaim megállítottak a járda közepén. Ő pedig még mindig a padka mögött állt, és nekitámaszkodott a kocsinak. Talán azt vártam, hogy elmenjen.

- Nem tesz semmit. De te nem sietsz amúgy valahová? – miért ne vigyorgott volna zavarodottságomon. Megráztam a fejemet majd egy egyszerű mozdulattal megfordultam.

- Csá! – integettem hátam mögé bár nem néztem vissza. Legalábbis nagyon próbáltam.

Válasz nem érkezett, vagyis lehet, hogy inkább nem hallottam, mert túlságosan összpontosítottam lépéseimre az ajtóig. Nem ment el . Tudom, hogy itt van, biztos azt várja, hogy bemenjek az ajtón, Vajon nem hiszi el hogy itt lakom? Esetlenül előhalásztam a táskám legaljáról – ahová reggel dobtam – a kulcsomat, és a zárat takarva hogy ne láthassa ügyetlenkedésemet, amit persze ő idézett elő, a leghamarabb próbáltam beletalálni a lyukba. Ami nem fordult el. Olivér már biztos itthon van , nekem marhának pedig csak be kellett volna nyitnom . Kihúztam a kulcsomat a zárból, kis bosszankodás után , talán még káromkodtam is halkan, majd nagy lendülettel be esetem az ajtón és belöktem magam után pont úgy hogy ne csapódjon.

- Megjöttem! - …

… Szememet zavarta egy erős fény. Biztos voltam benne hogy ismét Kim szórakozik velem így korán reggel. Nem akartam még felébredni. Vagy talán tudat alatt mégis, mert ezekután a fuvar után kezdődött el minden…

14.fejezet '...egy karkötő."

2012. ápr. 19. 12:48 - írta Alyshon

Nahh az van XD hogy nem mindig van egyforma hangulati állapotunk Lilyvel ... legalábbis én így vettem észre... de hazudok XD mert egyszerre szoktunk fáradtak lenni.

Én most fel is fáztam... tehát egész nap fekszem , mire meg talán haza ér szerintem én már alszok mert elfáradtam a Fekvésbe is. Annyi lenne hogy most rávettem magamat, - Mert nem lehetek ilyen szemét- hogy írjak nektek egy rész :) Ugyan nem túl hosszú de mégis valami :) remélem szeretettel fogadjátok majd :)
Köszönöm a komikat az előző bejegyzésemhez :) Most pedig akkor ;) nem csépelem tovább a szót. A novella majd jön :) A kövi részt meg amint tudom hozom :)

Alyshon ...

- Még mindig nem nyitottad ki a csomagodat? – Olivér elég erőszakos volt ezzel a témával kapcsolatban egész héten. Nekem pedig most cseppet sem volt kedvem ezzel a témával foglakozni így a nagy rohanások közepette.

- Majd kinyitom ha kedvem tartja. Azt sem tudom mi van benne . De ha téged már tényleg ennyire érdekel engedélyt adok rá hogy kinyisd. – Dobtam oda drága testvérkémnek de már vettem is fel a cipőmet.

- Hová sietsz ennyire? – kérdezte anya miközben a kezembe adott két szendvicset.

- Le fogom késni a buszt. – hanyagul beledobtam a kulcsomat a szendvicsekkel a táskámba, megálltam a tükör előtt, ellenőriztem magamat. Meg igazítottam fekete cicanadrágomat, térdig érő iszonyat bő pulcsimat és féloldalasan vállamra kaptam táskámat.

- Akkor kinyithatom ? – kérdezte Olivér még egyszer.

- Nyissad! – vontam vállat – Engem nem érdekel. - már nyitottam az ajtót.

- De az úgy nem jó! – úgy csinált mintha nyavalyogna.

- Akkor meg mit érdekel? – kérdeztem vissza.

- Mert nem az enyém. – mondta durcisan.

- Neked adom. - mondtam neki de már siettem volna.

- Aisa ne csináld már! – mondta komolyan és a kezembe nyomta a focilabda méretű kocka dobozt.

- Jól van! Ha kinyitom békén hagysz? – kérdeztem megadóan. Bólogatott, de hevesen mint a kocsi kalaptartóján a bólogatós kutya szokott.

A dobozt, kedden tették le a küszöbünkre nekem címezve. A tetejére csak annyi volt „kaparva” hogy : „Remélem elfogadod tőlem!” . Fogalmam sem volt ki küldhette, de valahol féltem is kinyitni mert nem akartam tudni mi van benne. Valami gyerekes játék része lettem volna-e , vagy esetleg tényleg komolyan gondolta valaki, hogy nekem küld ajándékot? Inkább az előbbitől féltem , mert nem akartam, hogy ismét megalázzanak . Becsuktam magam mögött az ajtót és Olivér kezébe nyomtam gyorsan a dobozt. Leemeltem a tetejét és meglepődve néztem szembe a tényekkel .

- Wow …- valaki szerelmes beléd tesókám . – vigyorodott el majom testvérem és toporogni kezdett.

- Persze, én is pont erre gondoltam elsőre. – mondtam cinikusan és kiemeltem a kis cserepes rózsát a dobozból . Nem volt sokkal nagyobb a 2 öklömnél cserepestől. Szegényke vízért kiáltozott, a levelei teljesen el voltak száradva. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a sok információval , amit egy vörös rózsa jelenthet. – Vízbe tennéd légy szíves? – kérdeztem előttem szemöldökét húzogató Öcsémet. – És abbahagynád a gyerekes viselkedésedet? – néztem rá komolyan. A fali órára pillantottam az meg már javában jelezte hogy már futhatok a buszhoz. – A francba! El fogok késni.

- Itt van még egy dobozka!- szólt utánam. Mire megfordultam hogy becsukjam az ajtót egy kicsi doboz repült felém, amit reflexből elkaptam.

- Olivér! El fogok késni!- csuktam rá az ajtót. Nem hiszem el hogy nem érti meg hogy attól hogy neki nincs ma suli nekem még van, ilyenkor olyan értetlen.

A kis dobozzal a kezemben kezdtem el rohanni, hogy elérjem a 2 utcával lejjebb megálló iskolabuszt, ami 3 perc múlva érkezik meg. 2 hosszú utca. Még szerencse hogy a „balettcipőm” van rajtam.

***

- Tehát egy doboz rózsa volt benne? – Briant jobban érdekelte az ajándékom mint engem .

- És egy karkötő. – bólogattam és felé tartottam csuklómat. – Egy kis ékszerdobozban. -  még magam sem értettem miért aggattam fel a csuklómra azt a láncot.

- Valakinek nagyon bejöhetsz. – arcán láttam némi noszogatást.

- Mire gondolsz? -  kérdeztem vissza és táskámban kezdtem kutakodni szendvicsem után . Az ének óra előtt van egy lyukasom és pont erre tartogattam.

- Mondjuk, ötleted sincs, hogy ki lehet a hódolód? – kérdezte vigyorogva.

- Nincs. – vontam vállat és a szendvicsembe haraptam .

- Nem is akarod megkeresni? – kérdezte kicsit közelebb hajolva az asztal felett és szemembe bambult. Lenyeltem a falatomat.

- Mi értelme lenne. Lehet, hogy nem is ismerem. Mivel ennék előrébb? Majd leáll. - gondolom. Megint csak haraptam. Brian felnézett mögém és hátrébbcsúszott mintha valakivel tartaná a szemkontaktust.

- Bocsánat a zavarásért. Sziasztok! – a hang mögülem túlságosan ismerős volt. – Aisha, ha érdekel akkor jöhetnél órára. – Megfordultam és Justin ott ált közvetlenül a hátam mögött. A szám teli volt és magam sem tudom miért, de a falat megakadta a torkomon. Köhögni kezdtem, és nagy nehezen lenyomtam a félig megrágott falatot gyomromba. Nem tudtam még megszólalni.

- Úri isten jól vagy? – Birian kétségbeesetten hajolt át az asztal felett és veregette meg a hátamat, én meg csak bólogattam.

- Jól vagy ? – Justin leült mellém a padra.

- Előrébb toljuk az órát? – kérdeztem két krákogás között.

- Inkább megdupláznánk, ha már a múltkori elmaradt. – mosolygott rám. Kezét karomra tette és simogatni kezdte azt. Kicsit elhúzódtam és úgy tettem mintha hátra nyúltam volna a táskámért, miközben ezt csak azért tettem, hogy megszüntessem vele a „testi kontaktust”.

- Brian nem bánod, ha este folytatjuk a beszélgetést? – néztem ár barátomra aki kissé keserűen de bólintott. – Mondjuk este. – mondtam kis gondolkozás után.

- Olyan nagyon este? – kérdezett vissza. – Mikor érsz haza munkából?- Brian emlékeztetése villámként csapott belém, teljesen kiment a fejemből a munka , akkor még haza kell mennem a ruhámért. Francba.

- Szerintem 10 körül otthon leszek. – mondtam neki és összekaptam a cuccaimat. Félig megevett szendvicsemet visszacsomagoltam az alufóliába.

- Edd csak meg. Ráérsz. – mondta Justin mellettem , akiről próbáltam nem nagyon tudomást venni, mert a végén még a jelenlététől orra esek.

- Már nem vagyok éhes. – Felálltam, adtam egy puszit Brian arcára és felegyenesedve vártam szendvicsemet szorongatva, hogy Justin felálljon.

- Hát akkor örültem… - nyújtotta kezet barátomnak.

- Brian. - mondta egyszerűen és kezet fogott Justinnal.

Közepes tempóban indultunk el a folyósón egymás mellett. Nem csaptunk zajt, csak lépteink vízhangoztak az üres folyósón. Fogalmam sem volt hogy honnét tudta hogy hol vagyok. Egész nap nem láttam sehol, Mondjuk, lehet hogy csak azért mert Kedves Roze társasága között kutattam lopott pillantásommal , de ott ugye nem volt. Olyan volt az érésem mintha éppen egy új iskolába kerültem volna, és az új osztályomhoz visz bemutatni az igazgató. Pedig már évek óta ide járok és aki mellettem sétál egy „gyerekkori” ismerősöm. A szituáció mégis olyan … tudjátok … Idegen.

A zeneteremhez vezető út hosszabbnak tűnt az ebédlőtől, mint általában. Féltem oldalra pillantani, hogy meglessem a reakcióját mikor elérjük a terem ajtaját. De hál istennek nem kellett sokat tennem mivel két nagyobb lépést téve besurrant elém és zsebéből elővette a terem kulcsát. Furcsa volt hogy udvariasan maga elé engedett de szó nélkül lehajtott fejjel beléptem mellette a terembe. Ledobtam táskámat, és tetejére tettem szendvicsemet.

- Milyen volt a napod? – most komolyan bájos csevejbe fogunk kezdeni?

- Elment. Mit csinálunk ma? – nem gondoltam volna hogy ennél többet kéne tudnia. Még mindig megvannak bennem a múlt nyomai, bármennyire is „jól elbeszélgettünk” a múltkor. Inkábba tárgyra tértem.

- Értem. – lassú léptekkel a zongora felé vette az irányt majd leült a székre. Örültem neki hogy nem kezdett el jobban faggatózni. – Arra gondoltam, hogy ma kihagyjuk a skálázást és kiválasztjuk a dalodat. Mondta egyszerűen és megütögette maga mellett a zongoraszéket. Megráztam a fejemet. És oldalasan neki támaszkodna a gyönyörűen faragott zongorának kezdtem kémlelni arcát, amin kétség kívül nem volt hiba, még mindig tökéletes volt, számomra. Mogyoróbarna szemek, nem túl vastag szemöldök, ami most már látható is, mert nem takarja a kócos haja, és telt ajkak. Talán kissé bele is feledkeztem, mert egy széles vigyor terült el arcán.

- Nem korai még a zeneválasztás? – kérdeztem lesütött fejjel és a zongorán kezdtem dobolni, majd egy nagy sóhajjal visszanéztem ismét rá.

- Az igazat megvallva. – váltotta komolyra a szót. – Az a baj hogy le vagyunk maradva hamarosan itt a verseny és már mindenki választott dalt csak te nem.

- A suli válogató pedig 2 hét múlva lesz. – kalkuláltam be nagyjából, mire bólintás érkezett a másik személytől aki a teremben ült.

- Milyen számokat ismersz? – a zongora billentyűit méregette be. Ilyet én is szoktam csinálni , mikor minden parancsra fel a karok készülni . Hogy, biztosan tudjam, hogy hol kéne kezdenem.

- Sokat. – vontam vállat, de hirtelen egyet sem tudtam volna mondani. És ekkor beugrott egy dallam . – Adale-től a Set fire to the rain ? – talán őrült ötlet volt de nekem nagyon bejött.

- Megpróbálhatjuk. – mondta és játszani kezdett a zongorán valami ismeretlen dallamot. - Tudod a szöveget? – nézett rám boci szemivel.

- Aham! – bólintottam nagyot.

- Akkor kezdjük el, kitisztázzuk hol kell rajta javítanod.

my situation ...

2012. ápr. 12. 16:54 - írta Alyshon

Helóka :)

Az van hogy gondolom akit érdekel az már elgondolkozott azon, hogy vajon miért nincs rész, mikor lassan egy hete tettem fel az utolsót. :) Ne ijedjetek meg :) Nincs itt rossztól szó :) Mindössze annyi lenne hogy Lily Morgan -nal vágtam bele egy új novellába :)

Lényegében elég nehézkesen tudunk időt összeegyeztetni :) és Hétvégén én sem leszek itthon :) De annyit ígérhetek, hogy noszogatom Szegénykémet ( mert már lassan zaklatásnak is vehetné) hogy siessen, és próbálok én is igyekezni hogy minél hamarabb be tudjuk fejezni :)

Természetesen annyit elárulhatok hogy a Novellánk Justinos :) ÉS hogy elég fűtött hangvételű. És már így az elején kijelentem hogy +18 -os . Legalábbis jahh.. ennyit elmondhatok :) aztán majd kiderül :) Egy egészen új szituációval állunk elő nektek :) tehát Készüljetek :)

Találgatni lehet hogy mivel készülünk :) várom a komikat :D ;) de hát akkor...

Coming Soon  ...

Alyshon ....

 

13. fejezet.'..visszatért „az életedbe”?'

2012. ápr. 3. 19:23 - írta Alyshon

"Ne azért írj hogy olvassák , hanem azért hogy neked is jó legyen, és másoknak is adj egy olyan világot amiben jól érezhetik magukat akár 10 perc erejéig, kiszakadva a valós világból..." -by :me

Remélem tudjátok hogy ez a mottóm :) Nagyon örültem a komentoknek :) És azért írtam ezt ide mert most láttam egy új blogot :) illetve bloggert aki bekövetett, és ezt hozzá is leírtam :) Csak anynit szeretnék írni minden Bloggerínának hogy szerintem az a legszebb a blogolásban mikor valaki lelkesen találgatni kezd a kommentokben, és izgulva várják a következő részt. Nem hiszem hogy az új fejezetet a kommentok számához kéne kötni :) én is nagyon ritkán szoktam olyat írni a fejezet elejére hogy "ennyi és ennyi komi után jön a kövi" .
Azért sok szerencsét azoknak akik most nyitnak új blogot és olvassák ezt a bevezetést ;) !

Viszont most szót is váltanék. VOLT ITT EGY BIZONYOS KÉRÉS AMIT JOGOSNAK TARTOTTAM :$ A családi jelenetek is fontosak ! És köszönöm hogy figyelmeztettetek erre :) Ennek nagyon örültem :) Azt is tudom hogy valaki azt is bírná ha Aisa és Justin állandóan együtt lógnának :) de ismerhet már az aki az előző blogomat olvasta hogy nem szeretem elkapkodni a dolgokat :) általában mindennek megadom a módját xD persze hogyha egyesek nem "akaratosak" . xD <3

Tudom hogy valamit el fogok felejteni .. pedig nem akarom xD na mindegy majd eszembe jut. :)
Még egyszer köszönöm a komikat... !!!
És akkor jöhet a rész :)

 

Anya felhívott hogy a húgomért be kéne mennem az oviba, amivel nincs is semmi gond csak annyi, hogy a másik városba bejutni busszal 2 óra hossza. Viszont a hazafelé út mindig muris. Volt nálam pénz tehát nem volt semmi baj a buszjeggyel sem. Az óvodába belépni számomra egy kellemes dolog. Már a kapu előtt elsétálni és figyelni, hogy a gyerekek játszanak az udvaron olyan mosolygásra késztető. Viszont most tudom hogy húgomnak alvásidő van . Végigsétáltam a nagycsoportos gyerekek között egyenesen az épület ajtajáig. A portás néni csak egy mosollyal fogadott, hisz jól ismer már. Bólintottam neki , és elindultam a Bóbita csoport terme felé. Halkan lépkedtem végig az üres folyosón. A falakon aranyos képek, rajzok lógtak a virágok között. Tablóképek díszítették a csoportok ajtaja fölötti falat. Nem kopogtam be a  gyönyörű piros ajtón, csak halkan résnyire nyitottam az ajtót. Clare, a dada ott ült egy asztal mögött , a kb.5 csöppség pedig azokon a jól megszokott széthajt hatós ágyon aludt, legalábbis pihent. Nem csodálom hogy Noa imád ide járni. Én is imádtam az ovit. Az asztal mögött ülő nő mikor rám nézett csak elmosolyodott. Szája elé emelte mutatóujját, mire én bólintottam. Halkan beléptem a terembe és letettem táskámat az ajtó mellé a földre. Jól ismertem a medvékkel borított takaró mintát ami most a 3. sor szélén kapott helyet maga alatt melengetve testvéremet. Leguggoltam mellé és óvatosan simogatni kezdtem arcocskáját. Kicsit nyöszörgött . kicsiny szemeivel hunyorított majd megdörzsölte őket.

- Aisa… - hangja halk volt és álmoskás.

- Sss … - ujjamat számhoz emeltem, ami mosolyra húzódott majd ujjammal hívogatni kezdtem . Kicsi kezével kitakarózott és felült halkan kiságyában . Még mindig mellette guggoltam . Mikor kinyújtózkodta magát felálltam mellette ás kezemet nyújtottam neki. Felállt az ágyáról és takaróját magához ölelve. Elindultunk az ajtó felé. Szabad kezemmel felvettem táskámat és óvatosan kiosontunk. Rögtön a kis szekrényéhez vette az irányt.

- Anya ? – kérdezte miközben ügyetlenül és még álmosan elhúzta a kicsi függönyt a szekrénye elején. Mosolyogva néztem miközben letette a takaróját a padra, én viszont felvettem és összehajtva betettem a kis polcára.

- Dolgozik. Egyedül leszünk otthon, míg apa haza nem jön. – persze itt az ő apukájára gondoltam. – Mit szólsz? – kacsintottam rá, mikor felnézett rám hevesen bólogatni kezdett.

- Szedünk virágot a parkban? – kérdezte csillogó szemekkel. Mikor én jövök, érte akkor általában mindig elmegyünk a parkba virágot szedni. De ennek története van.

- Ha sietsz és felveszed hamar a szandit, akkor megállhatunk egy kicsit a parknál. – noszogattam és elővettem neki a lábbelijét szekrényéből, majd letettem vele szembe. Nem kellett neki 3 másodperc sem de már cserélte benti cipőcskéjét a kintire. Mögöttünk az ajtó nyitódott, és a dadus tartott felénk .

- Vigyázzatok hazafelé! – nézett rám törődőn, de mégis komolyan- Itt az uzsonnája! – tartott felém egy átlátszó zacskót, amiben egy kifli volt meg egy dobozos almalé.

- Csak mint mindig! – bólintottam védelemre intésére. – Köszönjük szépen!

- Holnap ugyan itt találkozunk kicsi Noa! – hugom hamar felvette a szandálját és már fel is pattant. A dadusa megsimogatta fejét ő pedig már szokásból kezem után nyúlt.

- Meg van minden Bogyókám? – kérdeztem tőle kedvesen, bólintott.

- Köszönjük szépen, még egyszer! Viszont látásra! – illedelmesen elköszöntem, hugicám pedig csak integetett.

***

Leültem a park széli padra és táskámat magam mellé húztam . Hihetetlen hogy Noa mennyire szereti ezt a helyet. Akkor, hoztam el egyszer mikor az oviban talán az első hetét töltötte. Anya nem is tudott róla. Azt hazudtam neki, hogy lekéstük a buszt. Ez volt az egyik kedvenc helyem a környéken, mikor a szüleim – mármint enyém és Olivéré – elváltak akkor ide szöktem. Furcsa volt számomra hogy 13 év gondtalanság után már nem érzem azt a családi feelinget. Arra gondoltam, hogy beavatom Noat, hogyha neki is lesz valami baj az életében – amit nagyon remélek hogy mellőz majd- akkor tudjon hová menni. Persze most még nem fog fel ebből a dologból semmit, csak szeret ide járni, mert szépek a virágok. Lassan betöltöm a tizenkilencet. A suli évekből is az utolsó éveket halasztom. Még nem tudom merre induljak a jövőben. Csak a hobbimnak élek . Az éneklésnek . Biztosra veszem hogy nem éppen átlagos életet élek, vagy fogok élni, de minden furcsa tényezőktől eltérve – mint például hogy Justin Bieber az énektanárom – normális életet élek. Van egy egészséges anyukám aki vigyáz rám, egy megbízható öcsém , egy édes húgom, egy nevelőapukám ,aki sokat segít nekem és egy gondoskodó apukám.

Elmosolyodtam ahogy húgomat figyelve ezen kicsit elgondolkoztam . Az életem mondhatni tökéletes, és mostantól nem engedem hogy a harmóniámat bármi is megzavarja. Pont úgy mint , a tutyatejet szedegető kislánynak a park szélén, aki a testvérem . Az sem zavarta hogy popsira esett a nagy lelkesedésében mikor leguggolt. Felállt és szedte tovább a virágokat. Pont ezt fogom én is tenni , felállok és az élet jó dolgait fogom gyűjtögetni .

Láttam hogy a kicsike lány keze megtelik virágokkal de még mindig próbál hozzá szedni . Elmosolyodtam mohúságán, majd elővettem táskámba tett uzsonnáját és táskámat lábamhoz tettem hogy le tudjon mellém ülni .

- Noa ! Gyere ! – meg is fordult egy pillanatra megtorpant majd, egy nagy lendületet véve futni kezdett felém .

- Szerinted ennyi elég lesz anya vázájába? – kérdezte felém tartva a kicsiny maroknyi virágot.

- Ohh! Még sok is ! – mondtam neki majd felé nyújtottam kezemet hogy tegye bele a virágokat. Készségesen meg is tette.

- Most szedtem hozzá olyan sárgát is ! – mondta lelkesen és mutogatni kezdte a gyermekláncfüvet. Éreztem is ahogy az a fehér trutyi kifolyik a tenyerembe a végéből.

- Nagyon szépek! De gyere csücs le és edd meg az uzsidat. – mutattam  a padra kikészített zacskóra amit még a dadustól kapott. – Várj ! – szóltam rá . Táskámhoz nyÚltam fél kézzel és az elejéből elővadásztam a babapopsitörtlőt. Felé nyújtottam csomagostul , ő pedig kivette gyet és törölgetni kezdte a kezét.

Kivettem 3 zsepit a táskámból a virágok végét belecsavartam majd az ölembe tettem. A táskámból kivett üveg vízzel meglocsoltam a zsebkendő végét, és beletettem Noah zacskójába a virágokat.

Hamar megette az uzsonnáját… aztán pedig kézen fogtam és elindultunk hazafelé, gyalog.

***

A lakásban sok helyen égett kislámpa, de még így is csak félhomályt adott. Estére mindig így van. Sehol nem ég a nagylámpa, csak amolyanfajta „biztonsági fények”. A ház viszonylag csendes volt. Csak egy szobából jött hangos gyermeknevetés, mégpedig húgoméból . Miután végeztem a konyhában a holnapi reggeli elkészítésével és beszéltem anyuval telefonon, a hangforrás felé  vettem az irányt. Húgom szobájából narancssárga fény szűrődött ki na meg persze hangos nevetések.

Mikor benyitottam nem volt meglepetés számomra a látvány. Olivérrel éppen „birkóztak” az ágyon, vagyis lefordítva a nagydarab öcsém csikizte a kb „20 kilo vasággyal együtt” húgomat.

- Na alszol már? – kérdezte kis szünetet tartva a csikiző mester. Noa ebben a pillanatban pillantott rám. És „remény csillant meg szemeiben”

- Asia szólj rá! – kérlelt szinte mentőövként tekintve érkezésemre. Elmosolyodtam .

- Szerintem éppen eljött az ideje a lámpaoltásnak. - bólintottam hátrafigyelő öcsémnek, aki ölében tartotta a megszeppent kutyusszemeket bevető testvérünket. Letette vízszintesbe az ágyba és takarója után nyúlt, hogy betakargassa.

- Éjjeli lámpa kell? – léptem beljebb és a kispolcra nyúltam az elemes lámpához.

- Anya nem ad puszit? – kérdezte Noa kétségbeesetten hasára feküdve.

- Anya dolgozik, apa pedig későn jön haza. – felkapcsoltam neki a kislámpát, és ágyához léptem. Olivér adott neki egy puszit majd felállt ágya széléről,és az ajtó felé vette az irányt.

- Kár … - mondta magához ölelve takaróját.

- Holnap reggel majd visz anya oviba, jó? – kérdeztem egy puszi kíséretében . Hevesen bólogatni kezdett és már le is csukta kicsi szemeit.

- Jó éjjt Bocsó! – Köszönt le tőle Olivér és már ott sem volt .

- Maradjak míg elalszol ? – kérdeztem arcát megsimogatva.

- Ne kell ! Már nem félek! – mondta összeszorított szemekkel .

- Rendben! Akkor jó éjjt! – álltam fel mellőle.

- Neked is Aisa! – hangja már kissé halványodott. Olivér valószínűleg lefárasztotta eléggé.

Kifelé menet, leoltottam az állólámpát, így csak a kislámpa adott valami kis fényt a szobának. Halkan behúztam magam után az ajtót, egy utolsó pillantást vetve az édesen szuszogó húgomra, majd a zár kattant, én pedig a konyha felé vettem az irányt, ahol valószínűleg az öcsém is tanyázott. És jól sejtettem. Éppen a szekrényben turkált , gondolom szokás szerint chips után .

- Na mizu Hugi ? – általában azért hugiz le mert alacsonyabb vagyok nála de már megszoktam. Megkerültem és a kedvenc szekrényem felé indultam, kinyitottam majd a felső polcról levettem a nutellát.

- Köszike hogy lefárasztottad, de legközelebb te mész érte az oviba. – mosolyogtam rá , utalva a húgunkra, bár nem esett nehezemre neki mégiscsak közelebb van az ovi, mint nekem.

- Rendben. De a „mizu?”-t azt úgy alapjába kérdeztem. – mosolyodott rám, majd elindult a nappali felé . Kivettem egy nagykanalat a fiókból majd utána mentem.

- Semmi, én mondom neked , hogy nem normálisak a korom béliek . – elhúztam a számat, és talán kicsit tényleg el is keserítettek újból a ma történtek. Leültünk egymással szembe a hosszúkanapéra. Ő kibontotta a sajtos chipsét , én pedig letekertem a nutellám tetejét, és belenyomtam a kanalamat.

- Mi történt? Általában pozitívabb vagy– nézett rám komolyan miközben betolt egyszerre vagy egy marék „sósropogóst” a szájába…

Elmeséltem neki amik az iskolában történtek . Talán pont azért segített csak még jobban továbblépni a dolgokon mert nem nagyon firtatta a dolgot. Azt már rég tudtam az öcsémről hogy arról nem beszélget amiről tudja, hogy már elmúlt vagy elmúlik esetleg, szóra sem méltók nála az effajta dolgok. Viszont azért meglepett.

- Akkor most Justin visszatért „az életedbe”? – igen, ő tudott róla. Mindent tudott rólam. Még azt is, hogy Justin volt az első nagy szerelmem. Felhúzott szemöldöke és kérdő nézése eléggé egyértelművé tette hogy mire is céloz ezzel a kérdéssel .

- Justin egy szimpla ember az én kiS „világomban” – mutattam nyuszifüleket az egyik kezemmel mivel a másik teli volt a nutellás üveggel. – De semmiféleképpen nem úgy tért vissza az életemben mint amilyen szerepet kapott anno benne. – zártam le egyértelműen a témát.

- És nem jön be? – úgy látszik nem voltam elég érthető, a témalezárásos hangsúllyal .

- Nem, Már nem! – kissé késve adtam választ de határozott válasz volt.

- Akkor miért hezitáltál a válaszadással? – frappáns egy öcsém van , de msot csak kiforgatja a szavaimat.

- Mert elgondolkoztam a múlton. – vontam vállat és egy utolsó nagy kanalazás után a számba vettem nutállás kanalamat, majd rátettem az üvegre a tetejét.

- Miért gondolkodsz el a múlton ha már nem szereted? – én megmondtam hogy számára furcsa az a gondolkodásmód amit én folytatok . Neki az a természetes hogyha felesleges dolgokkal nem foglalkozik.

- Mert szerettem. – kissé hangsúlyoztam a múlt időt.

- És még mindig tetszik. - jelentette ki magabiztosan, majd felállt és ismét a konyha felé vette az irányt. Válaszán azonban meg is hökkentem.

- Egyáltalán nem! – indultam meg utána és eltettem a nutellát a helyére.

- Azért én ezt nem állítanám ilyen biztosan, tesókám . Már ismerlek. – hirtelen megölelt , de úgy hogy kiszorított belőlem minden létező levegőt így nem tudtam tiltakozni sem kijelentése ellen . - Jó éjjt!

- Olivér! – kiabáltam utána miután észbe kaptam. Aztán szám elé kaptam a kezemet , mert én bolond elfelejtettem, hogy Noa alszik . Felesleges lett volna utána mennem még hogyha itt is vagyunk a házban mert biztos a fürdőszobába ment , fürdeni.

Lehunytam egy pillanatra a szemeimet és kifújtam a levegőt tüdőmből. Fejemet rázva indultam el a szobámba végig a folyósón. Az ajtót halkan becsuktam magam után mikor beértem, majd végigdőltem az ágyon. Nem volt kedvem most fürdeni, így elhatároztam, hogy majd holnap felkelek korábban . Ilyenkor , fáradtan és egy hosszú nap után képes vagyok percek alatt átöltözni. Tehát erőt vettem magamon, felálltam és pár perc múlva már a kedvenc francia bugyimban és egy bő pólóban dőltem vissza a pihe puha ágyamra kezemben telefonommal. A takaró alá fúrtam magamat, beállítottam az ébresztőórámat telefonomon, majd felcsúsztam róla Twitterre. Gyors pötyögésbe kezdtem I phon -om érintő képernyőjén.

„Időnként az ember megégeti magát. Sokszor megperzselődtem. Egyszer-kétszer ropogósra is sültem. De meg kell tanulni együtt élni a tűzzel.”

„Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától.”

Mindent eldöntöttem ebben a pillanatban. Nem érdekel semmi és senki. Csak saját magamra fogok koncentrálni. Telefonomat letettem magam mellé, hasra feküdtem és a párnába fúrtam fejem. Egy dolog viszont nem hagyott aludni . Öcsém szavai . „És még mindig tetszik.”. Azért én sem bizton állítom hogy ez nem igaz . Főleg azok után hogy mikor álomba zuhantam az ő arcát láttam magam előtt.

12.fejezet "...ki vagyok ?/. "

2012. márc. 31. 19:23 - írta Alyshon

Sziasztok :) !
Igazából azért csak most jelentkezem mivel  tegnapig ösz-visz 3 komit kaptam , így nem voltam benne biztos, hogy ... nem is tudom :/ Mindenesetre itt a következő rész :) Köszönöm a komikat ! Ettől függetlenül nagyon örültem még az utolsó beesőnek is :) De mivel szombat van :) Gondoltam felteszem a következő rész :) Remélem mindenkinek tetszeni fog :) :$

Alyshon ....